daily kohn - vagy weekly, meglátjuk

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Frissítve: többek szerint nem fut a beillesztett video (nekem fut). Itt a link http://www.noltv.hu/video/1971.html

Tegnap a malacflúról írtam, de ma sokkal jobb témám van. Tegnap a disznók járványos influenzájáról elmélkedtem, azzal a címmel, hogy az - a sertésinfluenza - talán a bal utsó esélye, miközben tudom, hogy 1 frászt. (Bár az a bohócparádé, amit a Fidex ma a parlamentben ez ügyben előadott, meg amit a Heti Théma c. hecclap legújabb számában a thémában művel, azt mondatja velem, hogy talán nem is olyan légből kapott tegnapi agymenésem.)  

Ma viszont halál komolyan azt mondom, hogy az a track, amit a számomra tök ismeretlen budapesti fiatalok kreáltak (alkottak), szóval a 4K, a Negyedik Köztársaság mp3 villámcsődület (eredeti, angol nevén: flash mob) lehet a  politikai osztály (?) által közel hülyének nézett  - de előbb kifárasztott, kifosztott, megnyomorított, elkeserített, elidegenített (megfelelő aláhúzandó) - népség menekülési útja és megmenekülésének, önmaga felszabadításának eséje (tudom, hogy ly-nal írlyák, te ökör)

A villámcsődület, a Wikipédia - sajnos még mindig eléggé szegényes - magyar szekciója szerint  "...emberek előre szervezett csoportosulását jelenti; hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik. A villámcsődület viszonylag új jelenség, az első 2003 májusában volt New York Cityben. Célja a figyelemfelkeltés, a hétköznapi ember elgondolkodtatása. Bár a villámcsődületnek nincs politikai célja vagy színezete, a média olykor tévesen politikai demonstrációkra is használja a flash mob megnevezést."

A wiki utolsó mondata, persze hülyeség, a villámcsődület lehet nagyon is politikai töltetű, célú és hordozhat masszív politikai üzenetet, mint azt az alábbi felvételek mutatják.

Ha pedig  a politikai cét, töltetet, üzenetet jól választották meg, akkor az többszörösen is alkotó erejű: a villámcsődület résztvevőiben kohéziós erőt termel és a közösségi alkotás sikerélményével ajándékozza meg őket, a villámcsődületen kívül lévőket pedig - előbb-utóbb - elgondolkodtatja: a passzív szemlélőt (a járókelőt), a célszemélyeket, főleg pedig azokat a társadalmi szereplőket, akikhez a villámcsődület KIHÍVÁST INTÉZ. 

A NOLTV-n megörökített budapesti mp3 villámcsődület telitalálat volt. A McDonald's üzemeltetőit nemcsak elgondolkodtatta, még mielőtt egyáltalán sor került volna rá, de cselekvésre is késztette - mit nem adnék, ha megtudhatnám, hogy mekkora prémiumot kap a McDonald's érintett üzletének vezetője az ÁRAMSZÜNETért. 

A parlamenti képviselőket nyilván hidegen hagyta a dolog: ők tökéletesen érzéketlenek az olyan finomságokra, mint amilyenekkel a csődület szervezői operálnak - nem hiszem, hogy ötnél többen lehetnek, akiknél leesik a tantusz: ma még csak (értéktelen) pénzt vetettek eléjük "választóik", mint disznók elé a korpát, holnap azonban ... Hát éppen ez az: nem tudhatják, hogy mit hoz a holnap, a következő villámcsődület...a 4K.

Egy utolsó megjegyzés: a film kétharmadánál feltűnik majd egy, a képviselői irodaházat oroszlánként "őrző" rendőrnő, aki mutatóujját kivont kardként használva mellbe böki az egyik villámcsődültet, és azt sziszegi, hogy "bűncselekményt követ el".

Sajnálom szegényt, hogy nem vette észre magát, hogy nem érezte: ez egy rossz reakció, egy téves mozdulat, egy felesleges, buta mondat volt. Sokkal jobban illene hozzá is - persze nem egyenruhában - az mp3-lejátszó.

1
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 7 komment érkezett ()

1. boni
2009. 11. 03. 11:59

valamit javíthatnál..... nem működik a videnyó

2. komszomol
2009. 11. 03. 16:45

Tedd fel a youtubera!

3. evianna
2009. 11. 03. 20:46

nekem a flash mob tetszik, de ez egy nagyon lökött performance volt.
ráadásul nekem egyáltalán nem derült ki, hogy miért mentek eredetileg a mekibe, mit akartak ott, a képviselői irodaháznál meg abszolút nem tudom, mire ment ki a játék: műbalhéra? froclizásra?
az a kopasz meg a nagy okosságával, hogy a rendőrök nem tudják, hogyan reagáljanak (juj, de érdekes!), az pedig teljesen unszimpatikus volt nekem. (2006 szeptembere előtt egy idétlen tréfa lett volna, most azonban szerintem szégyen.)

a rendőrnőnek meg tényleg jobban állna egy mp3, de semmi rosszat nem mondott, vagy csinált!
idétlen kamaszokkal (mert úgy viselkedtek), ez teljesen reális hozzáállás volt - mellbe bökéssel együtt.
talán próbálják ki valamelyik nehézfiú testőreivel ugyanezt.
vagy mondjuk, Csányival, amikor megérkezik a munkahelyére.
kíváncsi vagyok.

komolyabban kéne venni a flashmobot!

4. Timur
2009. 11. 03. 22:13

Nekem is tetszik !
Én még azt is értem mit keretek a mekinél .Mert ugye ezt kapta a mai fiatal a rendszerváltástól !
Nem olyan nehéz ez ,és még egy kis humor is van benne . ( Ha én a 63 évemmel megértem )
A képviselői irodaház elé meg aprót dobálni az csak annyiban sértő ,hogy nagyobb pénzekhez vannak szokva.
A flashmobot nem kell komolyan venni pont erről szól ,mondani valamit mosolyogva viccesen.

5. evianna
2009. 11. 04. 1:19

Timur: szerintem meg komolyan kell venni.
attól még idétlenkedni lehet, de gúnyt űzni azokból, akiknek az a dolguk, hogy megvédjenek egy hivatalos épületet?
felróni nekik, hogy hol túl engedékenyek, hol túl kemények?
baj, hogy még nem alakult ki a megfelelő gyakorlatuk?
mégis, mit vártak? hogy leállnak velük bratyizni? vagy megijednek és beszaladnak az épületbe? vagy csinálnak egy jó kis balhét és Morvai megint kieresztheti a hangját?
nem érzed, hogy fals ez az egész?

na, így már kicsit jobban értem a McDonalds-akciót, de sok értelme akkor sincs.
legalább az első műintézményhez szervezték volna (a Váci utca egyik mellékutcájában van, emlékszem, hosszú sorokban álltak, az első, ingyenes napon, pártunk és államunk vezetői - amikor még a köznépet nem is engedték be egy darabig, talán csak estefelé) - akkor viszont az irodaház volt az igazi célpont: ez meg nem flashmob, ez inkább olyan incselkedés, mint amikor a kisgyerek képeket vág a ketrecben lévő majomnak vagy oroszlánnak az állatkertben, és élvezi, hogy neki ebből semmi baja nem lehet. (megjegyzem, ez nem lenne új momentum a hazai utcai megmozdulások gyakorlatában).
a flash mob okosabb dolog ennél.

6. evianna
2009. 11. 04. 3:05

na, hogy egy példát is mondjak egy - szerintem - jó flashmobra:
ha az AB (Szabó Máté manó áldásos kezdeményezésére) elkaszálja a szuperbruttót, akkor én egy olyan mobot szerveznék, ahová mindenki elvinné egy kis táblácskán azt az összeget, amelyet az új számítási rend szerint havonta nem kap meg. (a mértékekről van itt egy kis táblázat: a nettó bérek jelentős emelését jelentené, fizetési kategóriánként: www.ingatlanmagazin.com/read/11147?h)
aki szorgalmas, zsebszámológépen akár össze is adhatja, mennyit jelent ez az ott összegyűltek számára (gondolom, a havi másfél milliót és annál többet keresők nem igazán érdekeltek a dologban)

itt jegyzem meg, hogy én elképesztőnek tartom az alkotmánybíróság túlhatalmát: a gazdaságpolitika és a fiskális politika számos kérdésében alkalmaztak már ugyanis vétót:
mire fel?
(ráadásul meglehetősen tendenciózusan: állampolgári jognak tüntetve fel az adóoptimalizálást)

mert szerintem nagyon fontos, talán minden eddiginél fontosabb a civil társadalom fejlődése Magyarországon, ideértve az érdekérvényesítést is.
ezért javasolnám éppen ebben a témában az "incselkedést".
idézem a fenti linken megszólaltatott adószakértőt:
"...ha az AB felülírja a kormány szuperbruttósításra vonatkozó elképzeléseit, akkor bukik minden: bukik a jobb nettó, és bukik a jövő évi költségvetést is, ebben ugyanis a szuperbruttósított adózás szerepel. Ha viszont ez kiesik a pikszisből, akkor a kedvezményes adósávok sem maradhatnak meg."
biztosan vannak más témák is, nekem per pillanat csak ez jutott eszembe.

7. 3zekiel
2009. 11. 04. 23:56

@evianna:
De mégis mitől kellett megvédeni azt a hivatalos épületet? Az elé eső egy- és kétforintosoktól? Ugyan már!
Ha pedig tudtak az akcióról, akkor azt is nagyon jól tudhatták, hogy aprópénz fog repülni, és hogy voltaképp az épülettől magától semmit nem akartunk...

És mondjuk nem párszáz mókázó fiatallal (és kevésbé fiatallal) kellene keménykedni, hanem a bűnözőkkel (akik tényleg bűncselekményeket követnek el), akiknek többsége vígan terrorizálhatja a lakosságot anélkül, hogy bármi következménye lenne. De lehet, én látom rosszul :(

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm kulfold @hm kult 168 Óra 29 pont 298 as 5771 Ablonczy Balázs abszolút Adam Michnik Afganisztán agymenés alkohol alkotmány államfő jelölés Andor Andrassew angol nyelv antialkoholizmus antifa antikapitalizmus antipolitika antiszemitizmus APEH ATV autó Bajnai Bajnai Gordon bal Balázs Pali balfaszok baloldal Balsai István Barack barmok Bayer Zsolt belföld Bencsik Blair Blikk blogoszféra Borókai Gábor Bosi bölcsesség Budaházy Budapest BUÉK Bush CBA cégfantomizálás CIA cigányozás cipők a rakparton civilmozgalom coca cola coke cool crisis Csak a Fidesz Csapody Cseh Tamás Csenki csülök dailykohn Daniel Westling Debrecen demokrácia Devecser diktátor diktatúra Diótörő disznó disznóláb dohány dohányzás Dr NOL drog Dunaszerdahely duplanelson dzsúsz egészség emberi jogok Ennio Marchetto Esztergom EU Fehéroroszország fenntarthatóság férfiasság Ferge Zsuzsa fidesz fidex film filmszakadás filmszemle fogalmazás fogalmazásgátló fogamzás fogamzásgátló fogorvos forint Fülkeforradalom Fülöp Gaza Gáza Gazeta Wyborcza globális kapitalizmus globalizáció Göbbels Görögország Guardian Günter Schabowski Győzelem Napja Gyurcsány Ferenc H1N1 hadifogoly Hagyó Miklós hajléktalan hajlesz hanuka hard hardcore Hasbeszélő Havas Henrik hazaárulás hazugsággyár Hegyi Gyula Helmut Heltai Péter Herczog Heti Válasz hirmatrix hírmátrix Hírszerző hitelválság Hitler hoax holokauszt Hoszni Mubarak humor húsvét húsvéti tojás influenza Ipper Péter IpperPéter Ipsos Irak Irán Isten IT ital Izrael izsák Japán Jereván Jereváni rádió jew jews jiddis jiddische jó vicc Jobber Jobbik Jónás juice Jusson eszedbe Kadhafi kampány kapcsolathu kapitalizmus kapitalizmus kritika karácsony Karinthy Kaya kaya ügy KDNP képregény kettős állampolgárság kézfogás kilakoltatás Kína kínai kirgiz klip Klubrádió kohn Kolontár komputer kormány kormányalakítás kormányfő korrupció Kósa Lala kóser Kossuth Klub Kossuth tér Kovács László Kötcse közpénzek krach Krausz Tamás Krizsó Krupszkaja kultúra kulturális forradalom kultúrkampf kurucinfo kutya legyen ön is milliomos Lengyelország Lenin Lex Tilos Líbia lopás Lukasenko lustaság Madoff Magyar Gárda Magyarország Mahler Makó mame Mandíner Maradona Mariah Carey Mario és a varázsló Martonyi János Marx MEBAL média médiahatóság médiatörvény Medvegyev Meggyes Tamás mese Mester Ákos micve Minszk Moodys Morvai Krisztina Mossad Mosszad mp3 flasmob MSZP MTI MTV n náci légy nácifaszok nácik Nagy Magyarország naptár narancs NATO NDK nemazenalkotmanyom Németország nemvicc nemvitz nemzsidóvicc neonáci népfelkelés Népszava Niemeier nol nolblog nolbolg noller nolmobil nyasgem nyilasok nyugdíj nyugdíjas nyugdíjasvicc Obama Offszkó orange orbán Orbán A Orbán B Orbán Viktor orosz OrszágVezető Otthonvédők ökoesküvő ökológia Önkényuralom Magyarországon Örkény István Pál Györtgy pápa papagáj paranoia parcella parkolás Pauer pénz pina Pintér Sándor plágium plakát polgári engedetlenség Polgárok Háza portfoliohu Pozsonyi preambulum propaganda Putyin rabbi Raj Tamás Rákosi rasszizmus recept rendszerváltás Réthelyi miniszter úr retrovicc Richter romajazz Róna Péter Ros Hasana Rosemarie sajtó sajtószabadság sandwich Schmidt Schmitt Schmitt Pál Securitate Semjén Semjén Zsolt sertésinfluenza Simó Endre Simor András Soros Sömjén Stohl András Suzuki Sükösd Mihály szabad sajtó Szabálysértés Szájjártó Péter Szalai Annamária számlatartozás szar szegénység szégyenfal szellemes szex Szíjjártó Péter Szinetár Miklós szivatás szivattyú Szólásszabadsága Szonda szóvitz szovjet Szovjetunió szőke nő Sztálin Szvák Gyula tál Tamás Tamási Áron tanmese társadalmi röntgenkép TASZ tehén Thomas Mann Tibor tilos To Vima Togay Tony Blair tőke Török Zsolt törökök törvény traditional publishing rip tudatos vásárló új Urbancsok Zsolt USA v Vadai Ágnes választás Valóság valsag válság Varga Éva Mária védelmi bizottság végrendelet Veres vezetéstudomány viagra vic vicc Victoria koronaherecegnő villámcsődület vitz vízvezetéxerelő Vona Vörös Hadsereg vörös iszap Wanda witz Zeit zene zsebnapóleon zsidó zsidó újév zsidó vicc zsidók zsidóvicc